És íme, itt az új fejezet! Jó olvasást!
Puszi: Maja Taylor
***
Másnap
reggel Leila és Johanna veszekedésére ébredek. Álmosan kicaplatok az étkezőbe,
ahol Joel, Johanna, Blight, és Leila mellett megannyi ínycsiklandozó finomság
fogad. Azonnal leülök az asztalhoz, és falatozni kezdek. Sok mindent lehet
mondani a Kapitólium lakóira, de azt nem, hogy nem kényeztetik a vendégeiket
mindenféle jóval. A nagy, széles asztalon ugyanis minden megtalálható, amit
csak el tudok képzelni: sonkás, szalámis, és sajtos szendvicsek, tengeri
herkentyűk, kaviár, krémes sütemények, pogácsák, gyümölcslevek, teák, sőt, még
egy kis bor is. Kis gondolkodás után megfogok egy kifli alakú sütit, és jóízűen
beleharapok. A számban megérzem az olvadt csokoládé fenséges ízét. Otthon
nagyon ritkán eszünk ilyet, évente maximum kétszer, amikor a polgármesternek
vagy a feleségének születésnapja van. Ezért is meglepő számomra, hogy a
fővárosban minden reggel kerül ebből a finomságból az asztalra.
-Ízlik? –
mosolyog rám Leila.
- Naná! –
vágom rá teli szájjal.
- Hogy is
hívják ezt az izét? – kérdezi Joel.
- Croassaint
– válaszol a kísérőnk, aki láthatóan élvezi, hogy ő van a középpontban.
- Tegnap
este nem meséltetek túl sokat – vált témát Johanna. – Hogy megy az edzés? Miben
vagytok jók?
- A
kötélcsapdákban! – büszkélkedik Joel. – Bár, szerintem ezt már tudod…
- Igen, hála
Katie-nek! – forgatja unottan a szemét a mentorom. – És te, Katie? Jól láttam,
hogy szövetséget kötöttél Maria lányával? – fordul hozzám.
- Nem tudom,
még semmi komoly – kortyolok bele a narancslémbe. – Nem igazán szeretnék
szövetségeseket. Igaz, sokat segíthetnek, de akár át is verhetnek. Bár Naomi
nem tűnik gonosznak, sőt kifejezetten kedves. Mondjuk a pozitív hozzáállása
nekem fura.
- Azért
jobb, mint Alex, nem? – kérdezi Johanna.
- Nála
mindenki jobb! – borzongok meg.
Eszembe jut,
hogy a fiú tegnap beállt a Hivatásosokhoz. Csak úgy, mindenféle gúnyos
megjegyzés nélkül elfogadta Tiffany ajánlatát, ami nekem nagyon nem tetszik.
Nem ismerem túlzottan, de ez annyira nem rá vall! Azt hittem, ő az a tipikus
magányos harcos, aki két perc alatt képes megölni öt embert, de úgy, hogy senki
sem jön rá, hogy ő volt. Úgy látszik, félreismertem.
Reggeli után
átöltözök a tegnapi ruhámba, és Joellel és a mentorokkal lemegyek a Kiképző
Központban. Amint megérkezünk, Johanna azonnal elküld a mérgező növényeket
tanulmányozni, majd csatlakozik Haymitch-hez.
Az állomáson
egy nagydarab, őszülő férfi fogad. Mivel jól értek a növényekhez, gyorsan
végzek, így tovább is állok a fára mászós csoporthoz. Mivel a Hetedikből
származom, és a fél életemet az erdőben töltöttem, itt sem merülnek fel
problémák. A kötélcsomózást Joellel együtt vesszük át. A kisfiú iszonyatosan
lelkes, annyira élvezi a feladatot, mintha csak egy játék lenne. Még az oktató
is meglepődik a találékonyságán. A Körzettársam ugyanis tele van ötletekkel,
hogy hova lehetne felakasztani a köteleket úgy, hogy gyakran látogatott helyen
legyenek, mégse vegyék őket észre. Egy idő után azon kapom magam, hogy sokkal
inkább érdekel az ő technikája, mint az oktatóé.
Ezután a
késekhez megyek. Borzongás fut végig a hátamon, ahogy a tegnapi történtekre
gondolok. Kiemelek egy kést a tartályból, és megpróbálom becélozni a bábu
szívét.
-Segítsek? –
kérdezi mellettem valaki.
Megfordulok,
és szemben találom magamat a Tizenkettes lánnyal.
-Igen, azt
megköszönném! – küldök felé egy halovány mosolyt.
- Igazából a
dobásban nem vagyok valami profi, de ismerem a taktikáját.
- Oké, nekem
az is elég! – türelmetlenkedem.
- Az a
lényeg, hogy képzelj a bábu helyébe egy embert, akit annyira gyűlölsz, hogy
legszívesebben kinyírnád! Ez működik más fegyvereknél is, de szerintem a késsel
a legkönnyebb!
- Köszi –
mosolygok rá. Ő csak bólint, majd átmegy a köteles állomáshoz.
Kiderül,
hogy a Tizenkettes technikája kifejezetten jó. Felszabadító érzés megölni
Alexet, még ha csak képzeletben is! A probléma csak az, hogy nem biztos, hogy
alkalmazni tudnám a módszert az Arénában. Állítólag ott megváltozik az ember
gondolkodásmódja, tehát nem valószínű, hogy működni fog.
A
késdobálást követi a lándzsavetés, a buzogányozás, és a nyilazás. Egyik sem
megy kiemelkedően, ennek ellenére rettentően kifáradok a gyakorlásuk alatt.
Lerogyok az asztalok mellett lévő padra. Ekkor fut be a Negyedik Körzet teljes
csapata. Fura, de eddig nem is tűnt fel a hiányuk.
-Helló! –
lép hozzám Naomi mosolyogva. – Mi újság? Tudtál aludni? Én nem, szinte egész
éjjel csak forgolódtam, aztán bejött anya, és…
Naomi
folytatja a sztoriját, én azonban nem figyelek rá, inkább Alexet és Finnicket
fürkészem. Amint Alex a Hivatásosok felé veszi az irányt, Tiffany rögvest a
nyakába ugrik, és úgy ölelgeti, mintha már legalább pelenkás koruk óta a
legjobb haverok lennének. Cseverészni kezd neki valamiről, majd a mentorok felé
terelgeti. Alex közben csak bólogat, és néha odavet valamit a lánynak. Magam
sem értem, miért, de összeszorul a gyomrom. Miért ölelgetik egymást? Az lehet
az oka, hogy Tiffany tegnap szövetséget ajánlott Alexnek? Vagy valami más?
-Alex
összejött Tiffanyval? – csúszik ki a számon.
- Ugyan már!
– kacag fel Naomi. – Alexnek annál sokkal jobb az ízlése, más tetszik neki, bár
szerintem amilyen lökött, még ő sem tud róla. Majd összehozom őket valahogy.
- Értem –
bólintok, és már előre sajnálom szegény csajt, akivel Naomi össze akarja
boronálni Alexet. – És Tiffany? Neki sem tetszik a srác?
- Ő másra
hajt – bök a kislány a fejével az asztalok felé.
Végre
kiderült, mi Tiffanynál ez a vonszolási mánia!Úgy tűnik, tévedtem, közte és
Alex között nincs semmi. A lány ugyanis egy hangos sikoly kíséretében Finnick
nyakába veti magát, folyamatosan ismételgetve, hogy mennyire örül, hogy látja.
-Ja, én is…
- motyogja a fiú zavartan. – Ez meg ki a franc? – tátogja némán Alexnek.
- Tiffany –
tátogja vissza Alex.
- És miért
ölelget?
Alex erre
gonoszul elmosolyodik, majd szívecskét mutat a levegőbe.
-Idióta! –
morran rá a mentora. Úgy tűnik, kezd elege lenni abból, hogy őrült
Kiválasztottal zaklatják a szerelmükkel.
- Tessék? –
néz fel Tiffany naivan.
- Nem rád
értettem… - mondja Finnick.
- Ja, én is
ezt mondanám! – forgatja a szemeit Alex. Naomival fülsüketítő nevetésben törünk
ki. Hogy lehet valaki ekkora paraszt?!
- Oké,
attól, hogy nem rád értettem, hanem Emersonra, még rád is vonatkozik – von
vállat Finnick.
Ettől még
hangosabban nevetünk. Komolyan, a Negyedikben van olyan fiú, aki nem ekkora
szemét?
Tiffany
felvonja a szemöldökét, és gyilkos tekintettel mered Finnickre.
-Szerinted…
én… - kapkodja a levegőt.
- Igen – mondja
Finnick egyszerűen.
- Az nem
lehet! – visít fel a lány orrhangon.
- Dehogynem
– kacsint rá a fiú vigyorogva.
Tiffany erre
olyat tesz, amin még én is meglepődök. Visítozni kezd. A szó legszorosabb
értelmében. Az összes Kiválasztott és mentor kigúvadt szemekkel figyeli a
hisztijét, leszámítva persze Naomit és engem. Mi még mindig fuldoklunk a
röhögéstől.
-Te csak ne
vihorássz, Heteske! – fordul felém hirtelen az Egyes lány. – Amennyire béna és
szánalmas vagy, te még odáig sem jutottál el, hogy egyáltalán megöleljen!
Ó, szegény
csaj, ha tudná!
-Hé, nyugi
van! – lép közbe Finnick. – Álljatok már le! Ez nem egy verseny, hogy kinek van
több esélye nálam, vagy ki jön be nekem jobban. Ne most öljétek egymást, arra
ráértek az Arénában! Amúgy meg menjetek gyakorolni! Semmi szükségem még két
sipítozó idiótára – fejezi be, majd visszamegy Johannához.
- Ez durva
volt! – vigyorog rám Naomi.
- Mármint a
csaj magánszáma? Hát, azt hiszem, lőttek a kemény Hivatásos-imidzsének!
- Nem az! –
legyint a kislány. – Az, hogy Finnick így beégette mindenki előtt! Tudod,
régebben nem csinált ilyet. Mindenkivel kedvesen viselkedett, még azokkal is,
akiktől a hideg rázta. De pár éve nagyon megváltozott. Azt hiszem, kezd elege
lenni. Már nem bírja a strapát.
- Ezt hogy
érted? – ráncolom a homlokomat.
- Semmi
különös, nem nagy dolog. Egyszerűen csak gutaütést kap a fővárosiaktól. Nem
hagyják, hogy normális életet éljen, pedig ő arra vágyik. Egy normális, nyugodt
életre, a tenger partján, életének egyetlen igaz szerelmével! – hunyja le a
szemét ábrándozva.
- Van
valakije? – lepődök meg.
- Persze! –
Naomi ezt úgy mondja, mintha teljesen egyértelmű lenne. – Amúgy kedves lány,
Finnickhez való. Képzeld, az Aratás előtt láttam őket, és halálian cukik
voltak! Összebújtak, és sugdolóztak, és látszott rajtuk, hogy igazán rosszul
esik neki, hogy hamarosan el kell majd válniuk. Tudod, a lány nincs olyan
állapotban, hogy mentorálhasson, meg amúgy is anya jött volna velem…
Naomi tovább
csacsog, amit már kicsit unok, ezért a lándzsák felé veszem az irányt. Nagy
meglepődésemre a kislány is velem tart. Nem mintha zavarna a jelenléte, de néha
nyugodtan befoghatná a száját. Komolyan mondom, még sosem hallottam két percnél
tovább csöndben lenni. Ráadásul állandóan vidám dolgokról beszél! Nem érti,
hogy ez itt nem a játszótér, hanem az Éhezők Viadalának felkészítő-tábora?
A nap
további része így telik. Szorgalmasan gyakorlok, de még mindig rengeteget
bénázok, Naomi meg itt lohol a nyakamban, és nem bírom lerázni. Tiffany
időközben túlteszi magát életének legnagyobb traumáján, és ugyanolyan
kegyetlen, mint korábban. Carát leszámítva a többi Hivatásos nem nézi le vagy
közösíti ki a kirohanása miatt. A lány többet nem néz Finnick felé, és úgy
tűnik „ha ló nincs, jó a szamár is” alapon Alexre kezd nyomulni. A fiú
úgy-ahogy tűri is, de a nap végén már látszik rajta, hogy a szövetségese rendesen
kiakasztotta valamivel. A mentorok továbbra sem szólnak bele a Kiválasztottak
életébe, csak ülnek, és beszélgetnek. Bizonyos időközönként meglátogat minket
pár Játékmester, és összeborulva kibeszélnek pár játékost, majd felszívódnak.
A nap végére
annyira kifáradok, hogy vacsora és fürdés nélkül bezuhanok az ágyamba, és
rögtön bealszom.
Az utolsó
edzésnap eseménytelenül telik, leszámítva persze Naomi értelmetlen
ragaszkodását. Éppen a késeknél gyakorlok, amikor a lány szomorúan felsóhajt.
-Mi a baj? –
kérdezem unottan.
- Semmi,
csak elgondolkoztam… - motyogja.
- Hát, oké –
felelem közömbös hangon, majd a Tizenkettes lány taktikáját követve magam elé
képzelem Alexet, és elhajítom a fegyvert. Természetesen most sem talál, de még
csak nem is súrolja a bábu karját. Lehet, hogy a lány át akart verni, és rossz
taktikát mutatott nekem?
- Akarsz a
szövetségesem lenni? – kérdezi hirtelen Naomi.
- Tessék? –
húzom fel a szemöldökömet.
- A fenébe,
sejtettem, hogy ez lesz! – biggyeszti le a száját. – Kinéztelek magamnak már az
első nap, anya támogatta is a döntésemet, de Finnick és Alex ellenezték. Valami
olyasmiről papoltak, hogy nem vagy elég megbízható, vagy mit tudom én! Anya
persze nagyon erősködött, mondván, hogy miért ne, ha nekem is szimpatikus vagy,
meg alapjáraton szereted a kisebbeket… Na, de mindegy. Azért örülök, hogy veled
lóghattam, és nem kergettelek az őrületbe!
- Figyelj,
Naomi – térdelek le hozzá. – Tényleg nem akarok szövetséget kötni, de ez nem
rólad szól! Senkivel sem akarok szövetkezni, még Joellel sem! Tudod, ezek a
kapcsolatok előbb-utóbb felbomlanak, nem is feltétlenül azért, mert a tagok
egymásra támadnak. Sajnálom, Naomi! Te is tudod, hogy az Arénából csak egy
ember fog kikerülni élve! Nem kettő, nem három. Egy.
- Attól még…
- próbálkozik könnyes szemmel.
- Nem.
Sajnálom. – mondom határozottan.
- Oké,
értem… - motyogja elhaló hangon. – Azért kösz mindent! Hát akkor, szia. –
esetlenül feláll, majd lehajtott fejjel átsétál egy másik állomásra.
Idegesen
beletúrok a hajamba. Na, ezt jól elintéztem! Megpróbáltam kedves lenni
Naomihoz, és aránylag normális hangnemben lekoptatni, erre ez lett a vége!
Mondjuk néha annyira nem értettem a csaj viselkedését. Komolyan azt hitte, hogy
attól, hogy közösen kinevettük Tiffanyt, országos cimborák lettünk? Vagy hogy
az elmúlhatatlan jókedve hatással lesz rám? Esetleg hogy csak azért fogok vele
szövetkezni vele, mert az anyukájának az tetszene?
-Engedsz
gyakorolni, vagy még ücsörögsz pár óráig? – kérdezi a hátam mögül Alex.
- Nyugi, már
itt sem vagyok! – felelem rideg hangon.
- Szuper! –
vágja rá gúnyosan. Már éppen indulnék
el, amikor hirtelen megragadja a karomat, és visszahúz maga mellé.
- Hallod,
Katie, mi volt ez a balhé Naomival?
- Nem mintha
sok közöd lenne hozzá, de nem akartam vele szövetkezni – mondom közömbösen.
- Aha,
értem. És abba belegondoltál, hogy lehet, hogy a hülyeséged miatt rosszul fog
teljesíteni holnap a Játékmesterek előtt?
- Holnap
pontozás? – kérdezem meglepetten.
Alex az égre
szegezi a tekintetét.
-Ne mondd,
hogy még ezt se tudtad? Persze, hogy pontozás! Ember, lejárt a három edzésnap,
holnap bemutatunk valamit a Játékmestereknek, aztán interjú, majd megyünk az
Arénába! Basszus, hogy lehet valaki ennyire sötét? Te még soha sem néztél
Viadalokat?
- De igen –
motyogom kínosan.
- Akkor
ostobább vagy, mint ahogy azt hittem! – vet rám egy lenéző pillantást, majd
dobálni kezdi a késeket. Mondanom sem kell, mind talál. Vajon ő kit képzel a
bábu helyébe?
- Ja! –
fordul vissza. – És ha egy ujjal is Naomihoz érsz, ha egy haja szála is meggörbül
miattad, készülj fel, Katie - suttogja vészjóslóan. – Készülj fel a halálodra!
- Ne
fenyegess, Emerson! – húzom ki magam. – És nyugodj meg, eszem ágában sincs
bántani a kis Naomit!
- Oké.
Ajánlom is! – morogja.
Vacsora után
Johanna bejön a szobámba, mert beszélgetni akar velem.
-Szóval,
Katie, mesélj, van már ötleted, mit mutatsz be holnap a Játékmestereknek? Mi
ment a legjobban?
- Baltázás –
vágom rá gondolkodás nélkül.
- Szuper! –
vigyorodik el a mentorom. – Abban nem is
kell segítenem, úgyis profi vagy benne!
- Rendben! –
bólintok. – Mi lesz az interjún?
- Pont ezen
gondolkoztam! – csettint a lány. – Minden a pontszámodtól függ. Ha jól
teljesítesz, és sok pontot kapsz, elővesszük az erős, magabiztos lány
karakterét. Ha viszont beégsz, muszáj lesz valami mást kitalálnunk…-
morfondírozik a mentorom.
- Lehetnék a
kedves, aranyos lány…
- A kedves,
aranyos lány, aki lekoptatta Naomit, vagy a kedves, aranyos lány, aki kis híján
megölte Alexet? – vigyorog gúnyosan.
- Francba! –
hunyom le a szemem fáradtan. Utálom, hogy még ezzel a hülye interjúval is
problémáznak! Miért érdekli annyira a kapitóliumiakat a Kiválasztottak
személyisége? Nem mindegy nekik, milyen emberek halnak meg az Arénában?
Mellesleg ez
a „kedves-aranyos” tényleg nem a legjobb ötlet. A többieket nehéz
megtéveszteni, úgyis tudják, milyen vagyok, vagy legalábbis sejtik.
Johannával
még vagy két órán át gondolkozunk, de sajnos egyikünknek sem jut eszébe
használható ötlet. Nem játszhatom el a zsenit, hiszen egyrészt nem vagyok az,
másrészt, az jó eséllyel a Hármasoké lesz. Nem játszhatom el a gyönyörű, dögös
nőt, mert csontsovány vagyok, és félek flörtölni. Nem játszhatom el a lelketlen
gyilkológépet, mert félek ölni, meg amúgy sem tartozom a Hivatásosok közé.
-Mondjuk
bevethetném, hogy írtam egy szerelmes levelet Finnicknek… - motyogom, de nem
gondolom komolyan.
- Ha meg
akarod öletni magad, hajrá! – gonoszkodik Johanna. Hát, igen, ő még hajnali két
órakor is a topon van. Nem igazság!
- Lehetnék
pimasz – próbálkozok tovább.
- Nem illik
hozzád, túl nyuszi vagy ahhoz!
- Akkor
vicces?
- Te,
vicces? És mivel állnál elő? Hogy elestél a saját lábadba? – röhög ki Johanna.
- Akkor
gőzöm sincs – dőlök el az ágyamon. – Leszek a Viadal első áldozata!
- Felejtsd
el! – vágja rá Johanna.
- Akkor mi a
fene legyek? – húzom el a számat álmosan.
Johannán
látszik, hogy erősen gondolkozik. Majdnem elalszom, mikor váratlanul
megrángatja a vállamat, és megszólal.
-Te leszel a
kiismerhetetlen lány, aki minden egyes kérdésre kétértelmű választ ad, senki
sem tudja, mit akar valójában, és ő is csak akkor árul el többet, ha a közönség
teljesíti a legnagyobb kívánságát!
- A legnagyobb
kívánságát? – hunyorítok rá.
- Ha nem
esett volna le, zsenikém, az a legnagyobb kívánságod, hogy élve kijuss a rohadt
Arénából! – forgatja a szemét unottan.
- Leesett,
de azért köszi! – vigyorgok rá erőltetetten.
- Helyes –
bólint határozottan, majd elindul kifelé a szobából.
- Johanna! –
kiáltok utána.
- Mi van? –
néz vissza.
- Neked mi a
legnagyobb kívánságod? – kérdezem.
Ha jobban
belegondolok, alig ismerem a mentoromat. Körülbelül annyit tudok róla, hogy
tavaly nyert a Viadalon, de fellázadt Snow ellen, ezért megölték a családját.
Ja, meg hogy idegbajt kap Leilától.
-Hogy mi a
legnagyobb kívánságom? – dől neki az ajtófélfának. Gondolkozik egy kicsit, majd
lemondóan megrázza rövid, barna tincseit. – Nem fontos, meg aztán úgysem tudnád
teljesíteni!
- Azért
megpróbálhatom! – nézek rá aranyosan.
- Amennyiben
nincs nálad egy kézigránát, amivel felrobbantod Snow csicsás kis palotáját,
inkább ne próbálkozz! – ordít rám a lány, majd idegesen kiviharzik a szobámból,
magamra hagyva az egyre csak kavargó gondolataimmal.
Szia! Nagyon tetszett. :)
VálaszTörlésKöszi :)
TörlésSzia, nagyon szupin írsz, vannak furcsaságok, de mellékes :)
VálaszTörlésVan egy e-mail címed amire írhatnék neked üzenetet?
Lauren W.
Szia! Köszi, örülök, hogy tetszik :)
TörlésAz úgy jó, ha bejelöllek Facebookon?
Szia!
VálaszTörlésKöszönöm szépen a díjat. :)
Ez a rész is jól sikerült, egyre jobban megszeretem a történetet és a szereplőket is. Kíváncsi vagyok, hogy Alex miért védelmezi ennyire Naomit. Várom a folytatást. :)
Swarley
Köszi! Alex azért védi Maomit, mert Körzettársak, jóba vannak, és Naomi nagyon kicsi és aranyos :)
TörlésMaja
Szia!
VálaszTörlésEz az rész is nagyon jó lett! (:
Az igazat megvalva én nem sajnálom, hogy nem lettek szövetségesen Naomival, mert én nem a "cuki kislányt" hanem inkább a "folyton pofázó kiscsajt" láttom benne! :"D
Alexet meg annyira utálni akarom...de nem megy! :D Sőt a maga bunkó mondján még kedvelem is! :"D
Az interjúra nagyon kiváncsi vagyok!! ^^
Sziaa! ♡☆
Szia!
VálaszTörlésKöszi <3
Na, megkedvelted Alexet? :D ennek örülök :) Naomiról csak annyit, hogy még fontos szerepe lesz a történetben...
Ölel:Maja